Nagyszalonta és környéke már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. A településtől nyugatra halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala.
Nagyszalonta a 16. századig jelentéktelen községnek számított, melynek ősi birtokosa a Toldy család volt. 1241-ben a tatárok pusztították el, de hamarosan újraépült. 1332-ben a pápai tizedjegyzék már egyházas helyként említette Zalancha, Zalanta néven. 1337-ben a pápai tizedjegyzék adatai szerint papja 8 garas pápai tizedet fizetett. 1433-ban a Toldyakon kívül a Nadaby család is birtokos volt itt. 1552-ben a község összesen 13 és fél pusztából állt. 1556-tól a század végéig az erdélyi fejedelmek fennhatósága alá tartozott. 1598-ban a Nagyvárad alól visszavonuló török hadak pusztították el. Ezután majd 8 évig lakosok nélkül állt.
1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem a köleséri hajdúknak adományozta a települést. A Bocskai István által letelepített 300 hajdú megalapította Szalonta városát.[3] 1610-ben Báthory Gábor fejedelem a szalontai hajdúknak vámszedési jogot adott. Egy 1618-ból fennmaradt, Jóte Ferencz főkapitánysága alatt Nagy-Szalontán kelt oklevélen látható a szalontai hajdúk első pecsétje, melyet Bocskaitól nyertek egyéb szabadalmaikkal együtt. A pecsét-címer oroszlánnal viaskodó sast ábrázolt.
A főtéren álló csonka torony Szalonta egykori várának őrtornya. A várat 1620 körül kezdték építeni, és 1636-ban már készen volt, mert a törökök ellen vívott Szalonta környéki harcokban már említették: ez év október 6-án I. Rákóczi György itt verte meg a törököket, akik Bethlen Istvánt akarták visszaültetni Erdély fejedelmi trónjára. Hajdú lakosai 1631-ben és egy évvel később I. Rákóczi Györgytől több pusztára nyertek adományleveleket. 1658-ban a lakosok a várat és a községet, a törökök közeledtének hírére, II. Rákóczi György fejedelem parancsára lerombolták, nehogy török kézbe kerüljön, és a községből minden jószágokkal elmenekülnek. Várából mára csak a csonka torony maradt fenn. Az így pusztán maradt község csak a század végén kezdett ismét benépesülni, és 1695-ben már ismét szervezkedett.
1702-ben I. Lipót császár herceg Esterházy Pál nádornak adta zálogba, 1745-ben pedig Mária Terézia Esterházy Pál Antal hercegnek adományozza.
A 18. század végén és a 19. század elején még körülbelül 200 nemes család lakta a várost, melynek állattenyésztése már a múlt század elején európai hírű volt.
Ősi egyháza, a mai református templom helyén állt, még pedig akkoriban a váron belül s kőfallal és védő tornyokkal volt megerősítve.
A trianoni határ egyik kisebb módosításaként az 1920-as évek elején egy külső településrészt Újszalonta néven Magyarországhoz csatoltak. 1940-ben a Második bécsi döntésnek köszönhetően az egész település visszakerült Magyarországhoz, de 1944-ben a szovjet hadsereg foglalta el és 1947-től újra Romániához tartozott.
Nagyszalontához tartoztak egykor Barmód, Andacs, Cserepes, Kölesér és Atyás puszták is. Ezek közül Atyás nevű pusztája már 1401-ben szerepelt az adóösszeírásokban, valamint Szalonta határában állt egykor Mező-Panasz és Vásári község is.
Barmód puszta[szerkesztés]
A 13. században egyházas község és a váradi püspök birtoka volt. Egykori temetője a Templomhely nevű dűlőn állt.
Forras : https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyszalonta
Fotok
Forras-Fotok : https://kepeslapok.wordpress.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése