2016. szeptember 9., péntek

Arad


A Maros folyó két partján terül el, lakosságának ma már alig tizenöt százaléka magyar anyanyelvű.

Arad területén már az ókorban léteztek emberi telpülések, az ásatások során csiszolt kőkorszakbeli, bronzkori és vaskori leletek is napvilágra kerültek. Valószínűleg a megye területén húzódott Dácia, római tartomány határát jelölő limes (földsánc) is. 
A területet a honfoglaláskor azonnal birtokba vették a magyar törzsek, a város valószínűleg I. István királyunk által ispánként beiktatott Orod vagy Arad nevű személyről kapta a nevét.

Az Arad és Öthalom közötti területen egy földvár maradványaira is rábukkantak a kutatók, melynek gerendából készült falai és bástyái feltehetően a IX-X. századból - I. (Szent) István korából - származnak. Ebben a várban vagy mellette tartották 1131-ben azt az országgyűlést, amelyen felkoncoltak 68 főurat, II. (Vak) Béla ellenfeleit, akiket a király hajdani megvakíttatásáért felelősnek tartottak, és akik a trónkövetelő Borisz támogatói voltak.
A vár a XII. században elveszítette jelentőségét, és megszűnt királyi várként létezni. 1241-ben és 1285-ben a tatárok lerombolták, és a XIV-XV. században már egyetlen okirat sem említi Aradot várként. 
A jelentéktelen erődítményt Dózsa hadai 1514-ben elfoglalták, majd a város török kézre kerülése után, 1554-ben - Arad jelenlegi területén - egy templom köré új vár épült.
 A tizenöt éves háború alatt (1593-1606) a várat Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hadai szállták meg, de  az három év után újra a törökök kezébe került. A törököktől 1691-ben sikerült visszafoglalni, majd a zentai csata (1697) után elhatározták megerősítését, és a régi négyszögletű várat új sáncokkal és bástyákkal látták el.

A XVIII. század közepétől indult meg a város igazi és jelentős fejlődése, és a településen kialakultak az alföldi városokra jellemző céhek. 
Aradon kezdetben két városháza volt, egy szerb és egy német, de a város szaporodó lakossága hamarosan szükségessé tette, hogy a két szerény épület helyett új városházát építsenek (1770 körül). Közben felépült a minoriták temploma - melyre csak az 1820-as években engedélyezték a torony felhúzását -, és Mária Terézia rendeletére, a ma is álló új vár.

A fejlődő városban 1812-ben megalakult a román nyelvterület első tanítóképzője,  a város színházában pedig 1818-tól rendszeressé váltak a német, majd a magyar nyelvű színielőadások.

A pesti forradalom híre 1848. március 17-én jutott el Aradra. Júniusban megkezdődött az aradi  nemzetőrség létrehozása, melynek később nagy szerepe volt a megyei ellenforradalmi megmozdulások elfojtásában. A várból októbertől júliusig, megszakítás nélkül ágyúztatta a várost a Habsburgokhoz hű parancsnokság. A várat végül Vécsey Károly tábornok foglalta el, majd a sebesült Damjanich János átvette a parancsnokságot, aki a világosi fegyverletételt követően ismét átadta az osztrákoknak.

A magyar szabadságharc bukása után a városba helyezte át főhadiszállását Haynau táborszernagy, a "bresciai hiéna", akinek utasítására egymás után születtek a halálos ítéletek a szabadságharcban részt vett főtisztek és politikusok ellen. Ebben az időszakban, 1849. október 6-án az aradi vár melletti vesztőhelyen végezték ki a magyar forradalom tizenhárom tábornokát.
A vár az 1850-es években börtönként működött, számos jeles magyar személyiség raboskodott benne.

Arad gazdasági fejlődése a XIX. század második felében felgyorsult, egymás után alakultak a jelentős gyárak és üzemek, mint pédául a Neumann testvérek malma és szeszgyára, a Weitzer vagon és gépgyár és a Marta automobilgyár. A várost 1858-ban bekapcsolták a vasúti közlekedésbe, és egymás után alapították a magyar és román lapokat (Alföld, Arad és vidéke, Aradi Közlöny, Tribuna, Romanul).
1883-tól a város központjában közvilágítást szereltek fel, mely előbb gázlámpákkal működött, majd később kicserélték villanyvilágításra. A közterek megteltek szobrokkal, ekkor avatták fel többek között a Szabadság-szobrot és a Kossuth-szobrot is.
1907-től a városnak filmszínháza is volt, az Uránia, de az 1920-as évekig számos némafilmet is forgattak Aradon a helyi színészek közreműködésével.

A város volt a román nemzeti mozgalom központja, és itt alakult meg az első világháború utolsó éveiben a Központi Román Nemzeti Tanács. Ez a Tanács folytatott megbeszéléseket a magyar kormány küldöttségével, melyek eredménytelenül végződtek. A sikertelen tárgyalásokat követően határozta el a Nemzeti Tanács a Nemzetgyűlés összehívását 1918. december elsejére Gyulafehérvárra, ahol kimondták Erdély egyesülését Romániával.

Arad fejlődésének dinamizmusa a két világháború között lelassult, az egyik legjelentősebb üzemet, a Marta automobilgyárat átköltöztették Brassóba, ahol repülőgépgyárrá alakult át. Ezzel egyidőben a polgári építkezések üteme is csökkent.

A második világháború alatt a várost elkerülték a harcok, csupán 1944-ben érte egy nagyobb bombatámadás, melynek sok civil áldozata volt.

A világháborút követően a szovjet hadsereg megszállta a várost, és a román egységek kivonultak a várból, ahová szovjet erőket telepítettek. Az 1950-es évektől megkezdődött az erőltetett iparosítás, létrehozták az ország első és legjelentősebb esztergapadgyárát, az óragyárat és az ipari óraműgyárat. A jelentős beruházások eredményeként megnövekedett a munkahelyek száma, és ezrével iskolázták be először a vidéki, később pedig a Kárpátokon túli fiatalokat. A fokozatosan növekvő lakosság számára panelelemekből készült lakónegyedeket építettek. A lakosság száma, a közigazgatásilag a városhoz csatolt falvakkal együtt, megközelítette a kétszázezret.
Az erőltetett iparosítás és a betelepítések a lakosság nemzetiségi összetételét is jelentősen megváltoztatták. Ez a nagyszámú románság betelepítése mellett annak is tulajdonítható, hogy mintegy tízezer zsidó, és ennél jóval több aradi német lakos is elhagyta szülőföldjét.
Ezekben az években a korábban oly változatos helyi sajtót felszámolták, magyar tannyelvű iskolákat vontak össze a többségivel, kiadványokat tiltottak be, és 1948-ban felfüggesztették az aradi magyar színház tevékenységét, majd teljesen meg is szüntették azt.

1989-ben Temesvárt követően Arad volt a második város, amelynek mindenre elszánt lakossága kivonult az utcára tüntetni a diktatúra ellen. December 21-én több tízezer aradi lakos gyűlt össze a Városháza előtti téren, ahol a Ceauşescu házaspár távozását és a szocialista rendszer megszüntetését követelték. Az aradi forradalmárok december 22-én vették át a hatalmat a kommunista rendszer képviselőitől. Azóta demokratikusan megválasztott tanács vezeti a várost.

Forras : itt

Fotók





























Forras-Fotok : https://kepeslapok.wordpress.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése